Blog
Csokor

A csokor és persze a virágdíszítés egy fontos dolog persze, ami nem kis fejtörést okozott. A megoldás igazából már vagy egy hónapja megvan, csak valahogy eddig elfelejtettem megosztani veletek o.O
A dilemma két részből állt: reggel 9-kor el kéne hozni a virágot a virágostól, de az "lk." is annyit jelent, hogy vőli felkapja a csokrot a polgári szertartás előtt egy fél órával, vagyis 12-kor. Ehhez képest a templomi szertartás 17-kor kezdődik, a virágnak tehát legalább 18-ig tartania kéne magát. Na, ez a probléma már magában is kilőtt egy csomó lehetőséget: ugye melyik virág bír ki ennyit víz nélkül. Az ember persze mindenhol megtalálja az intelmeket, hogy ne tedd vízbe a csokrot, mert piszkos lesz a ruhád, de tartsd frissen (köszi :)). A majd' negyven fokra természetesen számítunk a nyárközép + Debrecen kombináció miatt :-)))
Dilemma másik része: nem éreztem, hogy az esküvőm alkalmából szeretnék kiirtatni egy kisebb virágoskertet. A vágott virággal szemben táplált előérzeteim egyébként szerintem az egész családom ismeri már :-) Így mindenre gondoltam, az egyetlen szál virágtól a néhány szál virágig, csokor kizárva.
Mígnem, meglett a megoldás: kapaszkodjatok meg - művirág. És ezúttal tényleg állíthatom, hogy határozottan úgy néz ki, mint az igazi (v.ö. a képpel), és így lehet egy rendes csokrom is. Igazából véletlenül akadtam rá a csokorra, és igencsak beleszerettem, olyannyira, hogy a piros virág elképzelésem is megváltozott, és maradok a krém színű csokornál. És akinek mindezt köszönhetjük: Ceffa (aki egyébként olyan művirágokból is köt csokrokat, amelyek illatoznak és az érintésük is megegyezik az igazi virágokéval)! Így már megvan a csokor, a kitűző (bár a párom élő virágot szeretne, de szerintem nem baj, ha van egy tartalék, ami még este is úgy fog kinézni, ahogy reggel...), és az izgalom is elmarad, hogy tényleg azt kapjuk-e majd, amit kértünk. (Hallottam már olyanról, hogy valakinek nem volt épp friss a csokra átvételkor, de mit lehet olyankor már csinálni?)
A díszítésbe persze kell majd pár szál élővirág, de a minimalizmus jegyében tényleg csak 1-2 szál nagyobb fejű virágot szeretnék vázánként, hogy ne legyenek az asztalok sem túlzsúfolva. A polgárira a díszítést nem mi oldjuk meg, mert ott futószalag van aznap, a templomba pedig nem szeretnénk egyáltalán semmiféle díszítést, aminek a lelkész kimondottan örült, aminek mi kimondottan örültünk :D
Persze nem lesz szülőköszöntő csokor sem, igazából ez a szülőköszöntő nálunk nem annyira divat (még sose hallottam róla azelőtt, hogy beleolvastam magam az esküvő-témába). Szerintem a szülők is jobban fognak örülni, ha fényképeket kapnak. (A szülők már csak ilyenek, az életünk minden eseményéről van egy fényképük, nem?!) Így köszönetet tudunk nekik mondani, és ezt nem közönség előtt kell tennünk.
De azért a héten sem lustálkodtam: összeállítottam egy időpontokra lebontott programot az esküvőnk napjára, valamint az azt megelőző 2 napra, illetve egy napra lebontott feladatlistát az utolsó tíz napra. Remélem, így nem maradunk el semmivel, és legalább szerdán-csütörtökön terv szerint pihengetünk majd ;) Vagy legalábbis ráhagytam egy kis időt, amikor tudunk fejvesztve kapkodni, ha épp ahhoz lenne kedvünk :DDD
Hozzászólás
Nekem is igazából a csokor tetszett meg nagyon, annyira, hogy felülírta a korábbi elképzelésemet színben és virágban is. Szerintem se fog senkinek feltűnni, biztosan kényelmesebb lesz vele, és eggyel kevesebb dologgal kell foglalkozni aznap. Ez a kép itt a bejegyzés mellett egyébként maga a csokor, kicsit nagyobb kép van róla a fotóalbumban. Most még egyáltalán nem parázok az esküvő miatt, de aznap szerintem rengeteg dolog miatt fogok/fogunk. A mi polgárink remélem, nem lesz 20 perc, mert külön kértük, hogy csak amit nagyon muszáj XD eredetileg csak a két tanúval szerettük volna úgymond elintézni a papírmunkát, de hát a család :) A szülőköszöntés nekem azért lenne furcsa, mert mindketten évek óta külföldön élünk, ráadásul együtt, egész más lenne, ha most költöznénk ki a szülői házból. Ez így egy ilyen formalitás, tartalom nélkül. De az egymás szüleinek köszöntésében látok fantáziát! Jaj, és én inkább megnevettetni szeretnék mindenkit, mint a saját szüleinket megbőgetni, de még nincs rá stratégiám :D
Szülőköszöntés: ezt olyannak gondold el,mint pl. az anyák napját. Az Esküvőd életetek egyik legfontosabb eseménye-ezután,már csak a gyermeketek születése lesz az,mely mindet felülírja...-a meghatódott szülők könnyes szemmel néznek majd benneteket:még nem volt olyan rég,amikor gyerekként velük voltatok,fogták a kezetek,őrizték az álmaitokat,betakargattak éjjelente.Eltelt...már felnőttetek és most rátok vár az az életút,amin ők jártak. Szülőköszöntéskor a virág,apukáknak 1-1üveg bor ennek szól,ezért a hála...én anyaként ezt a részt rendszerint végigbőgöm...majd meglátod,te is fogod még:-)))) Olyan gyorsak ezek a polgári szertartások,20-perc és jön a következő...ha emlékezetessé akarjátok tenni ezek a pillanatok azzá tehetik.Nem sok áldozat:elég 1-1szál virág,1-1-üveg bor...és ölelés a saját szüleidnek ,majd a párod szüleidnek,hisz őket ajándékul kapod...:-))) Na ennyi ennek a lényege,persze ez sem kötelező...csak olyan szép.
Jaj te nő...!! A virágoknak soha nincs semmi bajuk-ha minőségi-a Holland virágtőzsdéről hétfőn és csütörtökön van behozatal...ha oázisba az alapja a kötött csokornak az élő virág akár több napot is kibír.A virágosok (is) hűtik a virágokat-főként a nagy nyári melegben,így ha 9-ó.-kor elhozza Peti a virágot,kitűzőt és a többi csokrot az oázis víztartalmát ellenőrizni kell,legyen feltöltve és simán a kiürített hűtőszekrénybe be kell tenni.Ennyi.(Nyílván a hűtő hőmérsékletét nem szabad nagyon levenni...). Attól,hogy az oázisból rácseppen néhány vízcsepp a ruhádra még nem lesz semmi baja,hiszen az csak víz. Még nem láttam az említett mű-csokrokat...,de ha úgy gondolod ez a legmegfelelőbb megoldás,hát legyen. Puszi...(Szilvi egy nagyon fontos dolgot ne felejts el:józan paraszti ésszel,a lehető legegyszerűbb és legtermészetesebb módon...ennyi,ne parázz!Minden rendben lesz,gyönyörűek lesztek és ami a legfontosabb:boldogok együtt.Ez a legfontosabb.)
nálunk is a foto a nyerô a szulôknek, Ceffa engem is gondolkodoba ejtett, de rajtam kívul senkinek nem tetszett az ôtlet. pedig jo lenne 10 év múlva is a maga pompájában látni a csokrot :)
Jó ötlet ez a listára bontás, lehet, hogy lopom. Én ennyire nem aggódom a csokor miatt, ki kell bírnia azt az időt. Ha neked nyerő a művirág (ami a kutyának se fog feltűnni :) ), akkor hajrá! Nálunk is kendőt kapnak a szülők, köszönöm felirattal. Nagyon dekoratív, és örök darab :)