Minden édesapa számára nagyon fájdalmas annak a kislánynak az elvesztése, akinek végignézték, ahogyan felnőtt, és ez a tény nagyon megviseli őket. Egy lánygyermek esküvője izgalommal és feszültségekkelteli pillanat és emellett még költséges is.
Ha meg szeretnéd ajándékozni menyasszonyod édesapját, mindazért amit a lányáért tett, nézz alaposan körül, hiszen nem mindegy mit választasz.
Az esküvő napján minden a feje tetejére áll, az utolsó pillanatban elkezdődik a kapkodás, ezért győződj meg róla, hogy minden a tervek szerint zajlik és semmiről nem feledkeztek meg. Ne feledd, ilyenkor könnyen elveszhetnek vagy eltörhetnek az apró kellékek. Ilyen apróság például a mandzsetta. Hogy ne kelljen másik után szaladgálni vagy cérnával összefogni az inget, miért ne lephetnéd meg apósodat egy pár mandzsettával? Beszerezheted fekete vagy fehér színben és ráírathatod, hogy: „A menyasszony édesapja”. Vásárolhatsz egy pár fehér színűt, amelyiknek a kerete ezüstözött, a felirat pedig fekete. Vagy választhatsz feketét ezüst kerettel és fehér felirattal. Ez nem csak segít könnyedén felismerni a vendégek között, de büszkévé is tesz őt. Ne feledd, számára ez egy nagyon stresszes nap lesz, ezért nézd el neki, ha nem úgy viselkedik, ahogy elvárnád.
Elérkezett az ünnepi beszédek ideje. A menyasszony apja egy hagyományos beszédet tart, amelyikbe belefűzi lánya kínos gyermekkori történeteit, az új családtag befogadását, valamint elmondja jókívánságait az ifjú párnak. Mindenki, aki beszédet tart szeretné, ha az minél érdekesebb, viccesebb lenne. Ha azonban az apa olyan ideges és izgatott, hogy egyetlen szót sem képes kinyögni, segíthetsz neki egy praktikus kis gépezettel. A 16 féle hangot utánzó gép, egy olyan szerkezet, amit a kezében tartva hangokat adhat ki, amik segítségére lehetnek. Ez a vicces készülék beiktathat az esküvői köszöntőbe füttyszót, üvegtörést, hogy felhívja magára a figyelmet, vagy zárhatja a beszédét egy „szeretlek”-kel. Ha nagyon meghatott és nincsenek szavai kitöltheti a pillanatot tapssal vagy jókívánság hangokkal. Ezzel a készülékkel érdekes, szórakoztató és felejthetetlen beszédet tarthat a menyasszony apja.
Miután a nagy nap véget ért, az apósnak szüksége lesz egy kis pihenésre egy pohár jó bor társaságában. Ajándékozz neki személyre szóló pohárkészletet vagy konyakos ajándékcsomagot, ami egy kristálypoharat és egy üveg jó minőségű konyakot tartalmaz. Személyre szólóvá teheted egy maximum 80 karakterből (4 sorból) álló kedves üzenettel. Megköszönheted neki, hogy a legjobb apa, akit egy menyasszony kívánhatna magának, az által, hogy elmondod mennyire tiszteled és belevésetheted az esküvőesküvőEsküvői képek, menyasszonyi ruhák, esküvői idézetek. Válogass az esküvői cégkatalógus ajánlataiból! Szerkessz esküvői honlapot! dátumát a pohárba. A szatén dobozba csomagolt szett egy üveg italt is tartalmaz, amit a pohárba öntve pihenésképpen megiszogathat az apa, miközben a lábait pihenteti.
Monoczki Andrea - Szedlák Zsolt
2013-06-22Sinkalovics Mária - Petre Róbert
2013-06-222013-06-23Vörös Eszter - Vincze Tamás