A koszorúslányok mindig mosolyt csalnak a násznép tagjainak arcára, hiszen apró lábaikat szedve, félszegen vagy nagyon is büszkén, kissé esetlenül mozognak a templom padjai között. Ruhájuk, kiegészítőik nagy hangsúlyt kapnak.
Ahelyett azonban, hogy mindent méregdrágán rendelünk meg, bizonyos kiegészítőket vagy ruhadíszeket mi magunk is egyszerűen elkészíthetünk jóval olcsóbban.
Íme néhány ötlet a koszorúslány-felszereléshez
Egyszerű papírból el lehet készíteni a koszorúslányok sziromtartóját. Végy egy a/3-as keméynebb papírt, amelyre színes sorvirágokat nyomtattál, vagy válassz egy kartont, amire csomagolóanyagból ragasztasz mintát. Összetekered, beragasztod a széleket, majd jön a két lyuk a tölcsér oldalára. A sziromhoz és a mintához passzoló színű szalag hiányzik már csak, melynek a széleire masnit kötsz.
![]() |
| Kiegészítők a kis koszorúslányoknak-sziromtartó |
Ha nem akartok erre az alkalomra új ruhát és cipőt venni az aprócska koszorúslánynak, az is jó megoldás lehet, ha a cipőcskéjének a pántjára rátekeritek a megfelelő színű szalagot, majd masnit kötöttök rá, a ruhájára pedig gombostűvel rögzítettek több sornyi szalagot, amelyeket hátul egy nagy masniban kötöttök meg vagy pedig egyszerűen elvágjátok, ha körbeért.
![]() |
| Koszorúslány kiegészítők - szalaggal |
Ne zaklassátok a virágos céget még ezzel is- már ha nem akartok plusz 1-2 ezerrel többet fizetni. Aprócska összeget spóroltok ugyan, ha ti magatok készítitek el a koszorút, de megéri. Néhány fűzfavesszőből fonj koszorút, és kedved szerint szúrj bele virágokat- akár vékony dróttal is rögzítheted azokat - ennek a módja, hogy a virág közepén átszúrod az U-alakúra formázott drótot, és alul, a láthatatlan helyeken összecsavarod. Vigyázz azért, hogy a koszorúslánynak is kényelmes maradjon.
![]() |
| Koszorú otthonról |
Nem kell feltétlenül új cipőt venni a nagy napra. Egy dróttal és virággal bármit meg lehet oldani- na jó, az egész esküvői dekorációt nem, de a koszorúslány cipellőjének díszítését midnenképpen.
![]() |
| Virágos cipellő |
Rengeteg virágos hajráfot lehet már kapni, de ha nem találsz kedvedre valót, akkor egy laposabb és egyszerűbb hajráfot válassz- vagy keresd ki a fiókból, ragassz egy művirág aljára egy lapos gombot, amit száradás után a hajráfhoz rögzítesz. Ha biztosra akarsz menni, jó minőségű ragasztóval "barkácsolj"
![]() |
| Hajpántok saját kezűleg |
Egyszínű krep papírból hajtogass rózsákat, és egy egyszerű kosárra rögzítsd őket sűrűn és szorosan vékony drótok segítségével. A fogantyút szalaggal körbe is tekerheted.
![]() |
| Virágtartó kosárka |
Ha úgy érzed, nem eléggé ünnepi a koszorúslány ruhája, rögzíthetsz varrással egy alsó szoknyát a ruha alá, amelyre vasalható körmintát is tehetsz.
![]() |
| Vasalt mintával |
Fotók: Marthastewart.com
Budai Nikolett - Hüvelyes Zoltán
2013-05-252013-05-252013-05-252013-05-25