BELÉPEK
e-mail:
jelszó:
Jegyezzen meg!
Regisztrálok most! Elfelejtettem jelszavam!

Esküvői Történetek


Share |

Pénzért házasodnak a fiatal vietnámi nők

2012.04.13.
A fiatal vietnámi nők körében gyakori, hogy olyan, idősebb koreai férfiakhoz kötik sorsukat, akik alacsonyabb jövedelmük vagy korábbi házasságaik miatt nehezen találnak maguknak koreai feleséget. Következésképpen Dél-Koreában jól megy a házasságközvetítőknek, az ügynökségek számos körutat szerveznek Vietnámba és más környező fejlődő országokba a párkereső férfiak számára, akik aztán sietős találkozókon próbálnak feleséget választani maguknak.

Bui Van Vui végül mindössze három hónapig élt a szép új házban, amelyet két lányának köszönhetett: mindketten dél-koreai férfival kötöttek házasságot. A torokrákban szenvedő apa élete végéhez közeledve papírcetlikre írt üzenetekben sürgette a vállalkozót az építkezés mielőbbi befejezésére, mert már nem tudott beszélni. A masszív kétszintes ház mellett eltörpül a mellette lévő betonkocka, amely negyed századon át a család otthona volt. Az új épület elegáns vörös cserepes teteje messziről látható az észak-vietnámi Haiphong kikötővároshoz közel fekvő falusi körzetben - jóval a földutak, rizses parcellák és banánpálmák fölé magasodik.

"Mindig egy ilyen házról álmodtunk" - idézte Bui özvegyének, a 60 éves Nguyen Thi Nguyetnek a szavait a The New York Times című amerikai lap. Sok más vietnámihoz hasonlóan a két idős ember lányaik házasságának köszönhetően valósíthatta meg álmát.

Vietnámi lányok tradícionális ruhában
Vietnámi lányok tradícionális ruhában

 

A két lány, aki maga is jobb életre vágyott és jó konfuciánusként szülein is segíteni próbált, dél-koreai férfihoz ment férjhez, és kivándorolt Dél-Koreába. A pénz, amelyet - másokkal egyetemben - ott keresnek és rendszeresen hazautalnak rokonaiknak, gyakran hivalkodó új házak formájában ölt testet.

Az özvegy almatermesztő ajánlata

A fiatal vietnámi nők körében gyakori, hogy olyan, idősebb koreai férfiakhoz kötik sorsukat, akik alacsonyabb jövedelmük vagy korábbi házasságaik miatt nehezen találnak maguknak koreai feleséget. Következésképpen Dél-Koreában jól megy a házasságközvetítőknek, az ügynökségek számos körutat szerveznek Vietnámba és más környező fejlődő országokba a párkereső férfiak számára, akik aztán sietős találkozókon próbálnak feleséget választani maguknak.

A néhai Bui Van Vui harmadik lánya, az akkor 22 éves Bui Thi Thuy 2007-ben egy ilyen találkozón ismerkedett meg későbbi férjével, Kim Te Góval, egy ötvenes éveiben járó özvegy almatermesztővel. A Szerencsés Csillagzat nevű hanoi karaokebárban a vőlegényjelöltekkel szervezett találkozóra megjelent tizenkét fiatal nő közül kezdetben senkinek sem keltette fel a figyelmét a férfi. De aztán az almatermesztő előállt egy ajánlattal: havi száz dollárt küld - ígérte - jövendő felesége szüleinek. Ekkor Bui Thi Thuy és két másik lány is jelentkezett.

Kim Thi Thuyt választotta. Egy dél-koreai kisvárosban telepedtek le, ahol az asszony egy év múlva gyereket is szült neki; tavaly azonban elváltak. Thi Thuy ma Szöulban él húgával, aki szintén egy dél-koreaival házasodott össze.

Almafák Dél-Koreában
Almafák Dél-Koreában

 

A 2007-ben Hanoiban megtartott esküvőesküvőEsküvői képek, menyasszonyi ruhák, esküvői idézetek. Válogass az esküvői cégkatalógus ajánlataiból! Szerkessz esküvői honlapot!n Bui édesapja nem tudta eltitkolni fájdalmát amiatt, hogy lányának férje vele egyidős. Kim ennek láttán azzal próbálta megvigasztalni, hogy emlékeztette az általa küldendő havi 100 dollárra.

"Persze nem tartotta be ígéretét - mondta volt vejéről Nguyen asszony. - Házasságuk négy éve alatt összesen 880 dollárt küldött csak. Ez az ember nyilvánvalóan szegény."

Nehéz volt az élete

A szülők mindazonáltal több mint 100 dollárt kaptak havonta negyedik lányuktól, illetve az ő koreai férjétől. A húg a férfi pénzét megfejelte részidős munkában szerzett saját keresetének egy részével is, biztosítva az új ház 20 ezer dollárral egyenértékű árának felét. A többit úgy szedték össze, hogy a család földet adott el. Nguyen asszony szerint férjének sovány jövedelme nem lett volna elég a ház felhúzásához. Bui előbb földművesként, majd rakodómunkásként dolgozott, homokzsákot és követ cipelt a helyi kikötőben, ezzel havi 120 dollárnak - mintegy 26 500 forintnak - megfelelő összeget keresett.

A dollárok miatt...
A dollárok miatt...

 

"A férjemnek nagyon nehéz volt az élete. Még gyerekként elvesztette a szüleit. Mindig szegény volt. Mire gyermekeink segíteni tudtak nekünk, meghalt" - mesélte az özvegy, aki az "amerikai háború" - így nevezik az ázsiai országban a vietnámi háborút - idején ismerkedett meg későbbi férjével. A férfi katona volt, ő pedig a női milícia tagja. Mivel két évvel idősebb volt Buinál, a rokonok elől eltitkolták tényleges életkorukat, amikor 1974-ben összeházasodtak.

Egy fiuk és négy lányuk született. A harmadik lány, Thi Thuy volt az apa kedvence, ő volt a legkedvesebb és a legszorgalmasabb. "Négy lányom van, de minden munkát ő végzett el a többi helyett is" - idézte fel.

Amikor a két lány Dél-Koreába került, a család belevágott a házépítésbe. "Tenni akartunk valamit a szüleinkért" - magyarázta Thi Thuy telefonon az amerikai lapnak.

Házi oltár

Ám nem sokkal azután, hogy a kivitelező elkészült a ház alapozásával, kiderült, hogy a családfőnek torokrákja van. A 160 kilométerre lévő Hanoiban, a fővárosban kapott kezelést, de állapota nem javult, ezért hazaküldték.

Ekkor minden megmaradt energiáját az építkezésnek szentelte, kiválasztotta a tetőcserepet, intézkedett az ajtók méretéről, bővítette az eredeti tervekhez képest. Élete utolsó három hónapjában már olyan gyenge volt, hogy nem tudott felmenni második emeleti szobájába, ahonnan a környező rizsföldekben szokott gyönyörködni. Végül már nem volt képes beszélni sem, még a kedvenc lányával sem tudott szót váltani, aki betegségének hírére hazautazott vietnámi szülőfalujába, ahol már állt az új ház. A férfi temetésén nyolc egyenruhát viselő egykori bajtárs vitte a koporsót. A gyászszertartás után a lány visszatért Dél-Koreába, de az új ház közelében családja fenntart számára egy kis parcellát.

"Ha majd a gyereke felnő, Thi Thuy talán hazatér, hogy itt éljen" - jegyezte meg az özvegy a nagyszobában, a férje emlékének szentelt házi oltár előtt.

Megjegyzések
Megjegyzés megírásához be kell jelentkezned!
Megjegyzés hozzáadása


figyel.hu