Folytatjuk a további 10, boldogsághoz szükséges kulcs bemutatását, melyet Betty Thornton, amerikai írónő fogalmazott meg.
Boldogság! Vajon nem ez az elégedettség teteje, az, amiről minden ember álmodozik? Keresése egy hosszú, kimerítő, csapdákkal teli folyamat. Ilyen szempontból akár “elátkozottnak” is nevezhetjük. És ez azért, mert annyira nehéz megtalálni!
A konfliktusok okai bonyolultak és különbözőek. Ha egy párkapcsolatban jelentkező konfliktusokról beszélünk, ezek okát még nehezebb meghatározni. A pszichológusok szerint a szocio-kulturális jellegűek a leggyakoribbak.
Egy kapcsolat alapját a szexuális vonzerő képezi. Amikor egy férfi kíván egy nőt, valójában arra vágyik, amire neki, férfiként szüksége van. Ez a nők estében is ugyanúgy van, mikor egy nő kíván egy férfit, valójában azt kívánja, amit hiányol.
A második szerelem, második kapcsolat eltér az elsőtől, hisz a felekben megvan az a félelem, hogy ugyanazt a magatartást fogják „alkalmazni", ugyanazokat a hibákat fogják elkövetni, mint az előzőben. Másrészt pedig, az a partner, aki nemrég lépett ki egy kapcsolatból, sokkal óvatosabb lesz az új partnerhez való közeledésében, és az ennek való odaadásában.
Egy előző cikkünkből megtudhattunk többet a partner vágyainak teljesítéséről és megpróbáltuk meghatározni a partnerek közti szerelmet. Ma megtudhatunk többet a férfiasság és nőiesség újra élesztésének szükségéről egy kapcsolaton belül.
Gyermekként meg voltál győződve arról, hogy valahol vár rád egy jóképű herceg, aki kész arra bármikor, hogy a lábaid előtt heverjen...de az évek telnek és ő késik megjelenni. Nem csak a szerencsén és sorson múlik, hogy megtaláld az ideális férfit, hanem a te fáradozásodon is ahhoz, hogy megismerd a megfelelő személyt, és a hozzáállásodon a férfiakhoz általában. A herceged nem fog a semmiből előkerülni, így neked kell megkeresned.
Kevés pár vágyik arra, hogy együtt éljen a szülőkkel. Azonban a körülmények néha rákényszerítenek. A fiatalok még nem rendelkeznek anyagi javakkal, a lakbér túlságosan drága, egy saját lakásról már csak szinte álmodoznak, és a két szerelmes már nem bírja egymás nélkül.
Házas vagy már kevesebb vagy több ideje. Azt hiszed, hogy mindent tudsz a férjedről, bár beismered magadnak, hogy vannak olyan pillanatok, amikor úgy tűnik, mintha rejtegetne valamit ... Olvasd el a következő 5 titkot, melyet a férfiak a legjobban el tudnak rejteni előletek.
Mindenki szereti azt hinni, hogy tudunk szeretni, attól függetlenül, hogy meg tudjuk-e vagy sem határozni, mégis a legtisztább emberi érzésnek tartjuk. De arról van e tudomásunk, hogy a szeretet gyógymód is lehet? Tudtuk e vajon hogy a szeretet fizikai szinten, gyógyító hatású is lehet súlyos betegségek esetében.
A házasság csak akkor adhat boldogságot, ha a célunk egy és ugyanaz; ha két ember egy úton találkozik s azt mondja egymásnak: ´Jer, menjünk együtt!´ ´Jer´ - és kezet adnak egymásnak...(Tolsztoj)
Kecskés Timea - Török Gergő
Ludmann Annamária - Juszkó László
Bui Thi Phuong Hoa - Kovács Krisztián
Jónás Anikó - Hinterstein Dávid
Kancsó Nikolett - Tihanyi Kornél